2014. január 31., péntek

A szibériai husky

Nos a facebookos szavazás mostani eredményeként a szibériai husky lesz a téma.
Őszintén szólva nekem nagy kedvencem ez a fajta. Egyszer az igencsak távoli jövőben lesz is egy. Ám pont azok miatt a tulajdonságok miatt amiért én nem érzem magam felkészültnek rá, eredetileg nem is akartam róla írni. De egy ismerősöm megkért írjak róluk is. Ezért bekerültek a szavazásba amiből győztesen kerültek ki.


Hogy egész pontosan miért nem akartam róluk írni? Azért mert ők kutyás kutyák. Nem azok a cukiságok amiknek sokan hiszik. Jellemük sokkal szabadabb és makacsabb mint azt el tudnánk képzelni. Semmi esetre sem ajánlom kezdő kutyásoknak és itt kezdődik a gond.
Ezek a kutyák roppant tetszetősek. A bátor és nemes kiállása és farkasszerű alakja elrabolja a fiúk-, a megnyerő tekintet és játékos cuki arckifejezésük meg a lányok szívét. Így sokan vesznek egyet és azt hiszik vettek egy ugyan olyan kutyát mint bármelyik másik, csak ez szebb és drágább. Nem is tudják mekkorát tévednek.


Igazából csak a kutyát sajnálom. Míg kicsi és cuki, és elbírnak velük fizikailag addig lehet vele facebook képeket csinálni meg villogni az utcán. Aztán az eb növekszik, a gazdinak fogalma nincs róla, hogyan tanítsa, ha egyáltalán tanítani akarja, és eljön az idő mikor nem tud mit kezdeni a kutyával. A huskyja szépen felülkerekedik, az lesz a domináns, neveletlen lesz, méretéből és főként rengeteg energiájából kiindulva már testileg sem nagyon tudják fenyíteni vagy rendre utasítani. Majd jön az, hogy láncra verik vagy bezárják... Ez a legszörnyűbb. Egy kutya ami arra lett teremtve, hogy a szabadban társaival kilométereket fusson, láncon van vagy bezárva. Aki látott már ilyet az tudja miről beszélek. A kutya közben meg bekattan... Ez neki egyenesen kínzás...
No de mik is ezek a tulajdonságok, amik miatt jelenleg én sem vagyok rájuk alkalmas? Kik is ők, a szibériai huskyk?
A szibériai husky nevéből is tudhatjuk Szibériából származnak. Egy őslakos törzs tenyésztette ki őket abból a célból, hogy társuk legyen, plusz hogy húzzák a szánokat. Tehát ezek a kutyák munkára születtek, és arra hogy rengeteget fussanak úgy, hogy valamennyi súlyt húzzanak. Mindezt főként a vadonban, tehát nagyfokú önállóság is van bennük. Emellett még rengeteg parancsszót is meg kellett jegyezniük. Az önállóság és a parancsok követése hozta össze azt hogy nem egy buta kutya. Nagyon is okos. Annyira, hogy hogyha nem vagyunk velük szemben domináns helyzetben, vagy nem tudunk elég érdekességgel szolgálni ők eldöntik, hogy érdemesek vagyunk e a figyelmükre.


Az hogy mennyire a futásra születtek az is jelzi, hogy van egy különleges képességük amit még a kutatók nem tudtak megfejteni. Ez a képesség nem más mint az, hogy képesek megváltoztatni az anyagcseréjük működését, így lehetővé téve, hogy elosszák energiájukat és nagyobb távot tudjanak megtenni. Nem semmi kutyák az biztos.
Tehát lustálkodóknak, vagy csak lassú sétálgatóknak nem ajánlom. Olyanoknak meg főleg nem akik nem viszik sehova...
Azok meg akik a kutya ugatást nem szeretik az első pár szónál fellélegezhetnek mert hallgatag típus, és most akik fellélegeztek most csalódnak, mert viszont ha rákezd, akkor konkrétan átmegy amolyan farkas vonyításba, és nagyon messzire elhallatszik.

Aztán jön az ásás probléma. :D A huskyk a sarkvidékeken a jegyes hóba ástak vackot maguknak minden este, hogy abban aludjanak. Ezt azért is tették, mert így ha bebújtak abba a szél nem ütközött beléjük és nem fagytak meg. Ez egy mindennapi háztartásban akkor válik gonddá mikor a kutya a szép zöld gyepet ássa fel, vagy a virágokat ássa ki. A gazdasszony meg háborog és megy a csata. Pláne hogy nagyon nehéz őket erről leszoktatni.
Családi ebnek viszont nagyon jók. Imádják a gyerekeket, nagyon játékosak és élvezik a gyerekek társaságát. De azért a sok energia miatt ami bennük van, egy picit nagyobb gyerekek mellé ajánlom. A családba való beilleszkedés azért megy nekik könnyen, mert nagyon falka szellemű kutyák. A szánt rendszerint egy egész falka húzza, így jó az együtt működő készsége is.


Házőrzésre nem igazán jók. Mivel a sokat említett nagy távok megtétele az ő feladatuk, nem kötődnek különösképpen a területekhez. Azaz nincs területvédő ösztönük.
Tehát a huskyk: NEM OTTHONÜLŐS kutyák, ALKALMATLANOK A DIVAT KUTYA tartásra.
Felelős és tapasztalt gazda mellé ajánlom őket. Mégpedig olyan mellé aki sokat túrázik, fut vagy bicajozik.
Lakásba egyáltalán nem ajánlom. Más kutyák mellé viszont nyugodtan.

Magyarországon az ára főként 30 és 50 ezer forint között mozog. Ez egész korrekt ár. De az igazán jó tenyészetből származók lehetnek 60-től felfelé is.
Most először az oltások és egyebek még inkább kiemeltek. Mivel szeretnek a néha elkóborolni és csatangolni összeszedhetnek néhány nem kívánt dolgot. Így jobb ha ezekre sokkal jobban odafigyelünk.

Nos ha valaki még is ilyen kutyát akar, akkor készüljön fel belőle, figyeljen oda és ne úgy kezelje mint elődeink a kutyákat. A huskyt a szeretet mellett tisztelnünk is kell, mert olyan dolgokra is képes amire sok kutya nem, sőt olyanra is amire sok ember sem. Ha ezt megtudja tenni az aki ilyen kutyát akar, akkor boldog gazdi lesz.

2014. január 27., hétfő

A beregszászi kóbor kutyák

Nos a legtöbben azt akarták, hogy Beregszász kóbor kutyáiról írjak.
Előre megjegyzem, nem vagyok a városi tanács tagja, csak annyit tudhatok mint a legtöbb ember annyival megspékelve, hogy egy picit többet tudok a kutyákról magukról.
Így a saját véleményem és rálátásom tudom leírni.
A kóbor kutyák problémája talán nehezebb mint mondjuk a Vérkéé. De a forrása a dolognak majdnem ugyan az. Az ember. A probléma azért lehet nehezebb, mert az emberek hozzáállását kéne megváltoztatni, a kutyatartási kultúrájukat.

A kutyák nem maguktól választják ezt az életstílust. Hiszen mi szelídítettük meg őket még réges-régen. Tehát emberek vették maguk mellé, hogy társként szolgáljanak és az évezredek alatt az lett a természetes nekik, hogy emberek között élnek és minket szolgálnak odaadóan és hűségesen.
Az első kóbor ebek több okból is utcára kerülhettek.
Szerintem a legritkábbik ilyen ok, ám egyik legveszélyesebb az az mikor egy gazda nem jól bánik kutyájával. Esetleg láncon tartja, vagy bezárva azt egész életében. Még rosszabb ha verve van az eb. A kutyában felgyűlik az agresszió, és minden alkalmat megragad ahhoz, hogy elszökjön. Ezek a kutyák félnek az embertől, és egy ilyen kutya ha csak azt érzi, hogy sarokbaszorítják, nem is kell hogy így legyen elég ha ő ezt hiszi, rögtön támadó lesz.
Erre nagyon egyszerű megoldás lenne. Egyszerűen aki nem képes, vagy nem hajlandó normálisan tartani egy kutyát, az NE VEGYEN KUTYÁT!!!
Majd a másik gyakori eset az mikor a született kiskutyákat kirakják az utcára. Szerencsés eset ha ezeket befogadják egyesek. Ám legtöbb esetben ezek a kiskutyák kint elpusztulnak vagy az utcán nőnek fel.
Ha venné a fáradságot a gazda akkor a gyerekeit kiküldeni, hogy ingyen adják el a kutyákat. Sokkal hamarabb megszabadulna tőlük, és jobb helyre is kerülnének.

Erre viszont akár a hivatalos szervek is adhatnának segítséget. Ha lenne egy menhely, ahova több kiskutya is elfér, oda lehetne vinni őket és aki kutyát akar szintén oda mehet és vehetne. Persze ez a megoldás még sok nyugati országban sem működik teljesen jól. Így még mindig marad az ingyen osztogatós, dobozos dolog.
A többi kóbor eb eleve az utcán születik.
Majd a gond ott fokozódik, hogy minél több van az utcán, annál több születik és így tovább. A kutyák között időközben felütheti a fejét a veszettség és egyéb betegségek.

Mikor szidjuk őket, nem gondoljuk át, hogy ez a helyzet nekik sem jó. Az élet idejük sokkal rövidebb mint azoknak akiknek van gazdája. Nincsenek oltva, tizedeli őket a betegség, és minél többen vannak annál kevesebb élelem jut rájuk. Emiatt válnak ismét csak veszélyesebbé.
Ezt mi idéztük elő. A megoldás keresése is a mi dolgunk.
Ami viszont nagyon sok embernek nem fog tetszeni.
A városnak nincs elég pénze, egy nagyobb menhelyre. Hallottam olyat, hogy maximum 20 és olyat hogy akár 200 kutyát tudnak befogadni. Egyik szám a kevésnél is kevesebb, de a 200 sem kielégítő. Mindezt úgy, hogy ebből pénzt nem látna a város. A probléma viszont jelen van.
Már nem egy eset történt, hogy a kutyák megtámadtak valakit. Egyre több a betegség és egyre kevesebb élelem jut nekik. Nem mondom, hogy elkezdenek vadászni ránk, attól nagyon messze vagyunk. De mindenképpen idegesebbé teszi ez őket.

Emellett a kutyáknak van területvédő ösztöne. Én úgy látom nappal maximum egymásközt harcolnak a területekért, de este az embereket is bőszen el akarják kergetni saját zónájukból. Ez ismét veszélyes.
Továbbá ugye a veszettség kérdése, ami ugye egy nagyon veszélyes dolog és mindenki tisztában van vele.
Majd ott van az is, hogy egyesek nem merik megsétáltatni a kutyájukat a hemzsegő kóbor kutyák miatt. Ez érthető, ha valaki tapasztalatlan ilyen ügyben, vagy a kutyája még kicsi, vagy alapból egy kis termetű kutya, joggal fél.
Visszatérve a menhelyre. Említettem, hogy kevés hely van. Ide csak azokat tehetik akiknek van esélye gazdát találni. Akik aranyosak, nem vadak, barátságosak. 
Kóbor kutya viszont sokkal sokkal több van. Azok akik nem kerülnek be ebbe az elit csapatba azokkal nem tud mást tenni a város vezetése mint hogy kiiktatja. Azon már vitatkozhatunk hogy hogyan tegye. Méreggel, golyóval vagy egyébbel. A vége ugyan az. Ki lesznek végezve és valljuk be, nem tehetnek mást.
Az persze elítélendő, hogy sokat szenvedjenek is, hiszen nem ők akartak utcára kerülni.
A legnagyobb feladat és gond ott fog kezdődni, hogy az emberek tegyenek ezek után azért, hogy ne kerüljön többet ennyi kutya az utcára. Saját magunk miatt, gyerekeink miatt, kutyáink miatt akiket otthon tartunk, és azoknak az ebeknek az emléke miatt akiket miattunk kell kivégezni.
A város véghez vihetne egy programot, ahol a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt megtanítják, hogy hogyan kell bánni a kutyákkal, hogy többet ilyen ne forduljon elő.

2014. január 21., kedd

A kutya tanítása és tartása

A múltkori bejegyzésem arról szólt, hogyan válasszuk ki  megfelelő kutyát magunknak.
Sokáig, egészen mostanáig gondolkodtam azon, mivel is folytathatnám. Értelemszerűen most annak kéne jönnie, hogy a választásunk után, hogyan neveljük kutyusunkat.
Ezt is fogom tenni, de úgy, hogy a terhet leveszem a vállamról és egy videó csatornára teszem a KutyaDumára.
Remek videó sorozat, ami végig veszi az összes kutyatartáshoz szükséges tudnivalót. Az első részt linkelem. De mindenkinek ajánlom az összeset. :)


2014. január 17., péntek

Hogyan válasszunk kutyát?

Nos ahogy írtam, most nem egy kutyafajtát mutatok majd be, hanem sorra veszem azokat a tényezőket, hogy miként válasszunk kutyát. Ez fontos része annak, hogy boldog gazdák legyünk.
Hiszen ahogy láttuk a kutyák egyszerre hasonlóak és teljesen mások. Minden fajtának megvannak a saját tulajdonságai és igényei. Így mindegyikhez egy kicsit más mentalitású ember kell.
Nos akkor sorba néhány fontos kérdés, amit fel kell tennünk magunkban mikor választunk.



Első: Ez lesz-e az első kutyánk?
Nos ez fontos kérdés. Ha nincs tapasztalatunk a kutyanevelésben akkor kedvencünk fölénk kerekedhet és az nekünk elég sok gondot okozhat.
Szóval fontos utánajárni, hogy mennyire tanulékony egy kutya, mennyire ajánlják kezdőknek.

Második: Van-e más háziállatunk?
Itt én főleg a macskákra koncentrálnék. Bár kutya és kutya között is lehet konfliktus, de az megoldható. Míg egy macskával kevésbé. A két faj azért nem szokott jól kijönni egymással, mert teljesen más jelekkel kommunikálnak. A legszembetűnőbb például a farok csóválása, ha egy kutya csóválja akkor boldog, ha egy macska akkor ideges és máris megvan egy konfliktus kettőjük között.
Szóval ezt is vegyük figyelembe, mikor utánajárunk, hogy melyik fajta, hogyan viszonyul más házi kedvencekhez.


Harmadik: Van-e a családunkban allergiás ember?
Figyeljünk oda családtagjainkra is. Általában azért az emberek szokták tudni, ha a családjukban van ilyen illető és leszoktak mondani a kutyatartásról. Ne tegyék. Vannak olyan fajták amik semmilyen allergén reakciót nem váltanak ki.

Negyedik: Vannak-e gyerekeink?
Ez is nagyon fontos, bár ezt szülőknek nem hiszem, hogy magyarázni kell. :) A gyerekekkel nem minden kutya bánik jól. Főleg a kicsi gyerekek a veszélyesek. Hiszen ők sem bánnak kesztyűs kézzel  az ebekkel. Meghúzzák a farkukat, fülüket, szőrüket és egy türelmetlen eb odakaphat.
Tehát itt azt is számba kell venni milyen idős a gyerekünk.
Vannak rettenetesen türelmes kutyák.


Ötödik: Mennyi időnk van?
Ez nagyon fontos. Minden kutyát sétáltatni kell, hogy egészséges szellemű legyen, de nem mindegy hogyan és mennyit. Vannak kutyák amik nagyon sokat mozognak és vannak akik megelégednek sokkal kevesebb és nyugisabb sétával.

Hatodik: Mennyi hely van az otthonunkban?
Ez nekünk nagyon fontos lesz, hiszen ha egy olyan kutyáról beszélünk aki sokat mozog a sétáltatáson kívül is, azaz nagy hely és mozgás igényű, és mi lakásba visszük, akkor mindent tönkre tesz. Nekünk meg az nem jó ugye?
A láncon tartás és ketrecbe zárás meg teljességgel elfogadhatatlan.


Ezek voltak a fajtákra jellemző dolgok. Ám mikor ezt eldöntöttük jönnek az újabb kérdések.

Kan vagy szuka?
A szukák nyíltabbak, nyugodtabbak. Ám számolni kell az évi két tüzeléssel. Míg a kanokkal picit meg kell küzdeni a domináns szerepért, a tüzelési időszaknál meg csak annyi, hogy picit szeretnek elkalandozni azaz elszökni. :D

Majd, hogy honnan szerezzük meg. Nem mindig az olcsó megoldás a jó. A drágábbak általában jobb helyről származnak és jobb ellátásban részesültek, és ez fontos lesz a későbbiekben.

Majd mikor ott állunk az alom fölött akkor is legyünk körültekintőek:
"Ahhoz, hogy a kutya a jövőben a legkevesebb problémával járjon, fontos hogy már az alomban megfigyeljük a viselkedését és ezt figyelembe véve válasszunk ebet. Figyeljük meg hogyan viselkedik az anyjával, a körülötte lévő kiskutyákkal, az emberekkel szemben. A dominancia már az anyaméhben megjelenik és a születéstől kezdve fokozatosan egyre nagyobb szerephez jut, így már 2 hónaposan határozott képet kaphatunk arról, hogy a kiskutya milyen beállítottságú lesz (alfa vagy inkább omega). Ne essünk abba a hibába, hogy feltétlen a legaktívabb, legerőszakosabb kiskutyát visszük haza az„Életrevaló!” felkiáltással, mert a jelleme – míg kölyökkorban aranyosnak tűnhet – felnőtt korában sok problémát okozhat. Sokan persze éppen az „életrevaló” ellentététől olvadnak el; „Olyan kis gyámoltalan!”. A jövőben azonban ez is sok gondot jelethet, hiszen egy abszolút omega beállítottságú kutya gyakran több bajjal jár, mint alfa társai. A választott kölyök legyen nyugodt, kiegyensúlyozott, legyen magabiztos, érdeklődő, de mozdulatai sose legyenek erőszakosak. "
Forrás: http://cerberoskutyaiskola.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=206&Itemid=108

Amire még figyeljünk oda az az, hogy 8 hetesnél, azaz 2 hónaposnál fiatalabb kutyát ne fogadjunk el. Ez alatt az idő alatt tanulják meg az alapvető szociális dolgaikat amiket csak a fajtársaiktól tanulhatnak meg. Pl.: hogy játék közben mennyire erősen haraphatnak.

2014. január 15., szerda

A rövidszőrű magyar vizsla

A következő fajta amit bemutatok szintén magyar kutya és szintén vadászkutya. A rövidszőrű magyar vizsla az egyik legsikeresebb magyar kutyafajta. Hódítása már Nyugat-Európában is elkezdődött és Amerikában is egyre gyakoribb. Nem véletlenül.

Kétféle magyar vizsla van, a rövidszőrű és a drót szőrű magyar vizsla.
A rövidszőrű megjelenésben abban különbözik, hogy rövidebb a szőre és karcsúbb.
Színben csak a barna az elfogadott. Bár vannak fekete példányok, de az génhiba, mint mondjuk a leopárdoknál a fekete párduc. Nekünk volt is egy ilyen fekete vizslánk, nagyon fantáziadúsan az volt a neve, hogy Black :)
A magyar vizslák, a legsokoldalúbb vadászkutyák, ami csak lehet egy vadászkutya dolga, ők megtudják csinálni. Sikerének is ez volt az egyik kulcsa.

Mindemellett még remek családi kutya is. Remekül kijön a család minden tagjával. Ám házőrzőnek nem túl jó. Igaz jelezni jelez, ha idegen jön, de mást aligha tesz.
Mivel szőre nagyon rövid, "kutya szaga" se nagyon van. Tehát aki azt nem szereti ilyen kutyát vegyen. :)
Viszont arra figyeljünk oda, hogy nagyon sok mozgásra van szüksége. Ha a vizslát sétáltatni visszük, hamar rájövünk, hogy valójában futni indultunk. Rengeteg energia van benne ami néha gond lehet kisgyerekek közelében. A tanításkor is probléma lehet ezzel. Annyi energia van benne, hogy nagyon sok ideig nem tud egy valamire koncentrálni. Tehát nem buta, csak nem bír sokáig egy helyben üldögélni. :D

Viszont fegyelmezésnél a hangunkat általában elég megemelni. Rögtön érti, hogy rosszat tett.
Ez a fajta imádja a gazdáját, ha teheti soha nem mozdul mellőle. Akik ezt esetleg kényelmetlennek érzik, ne akarjanak ilyen kutyát.
Megfelelően szocializálni kell, nem éppen egy kiskutya, és ha az is lenne, ráadásul még vadászkutya is. Szóval kiskorában már emberek közzé kell vinni. Más kutyák társaságát meg imádja.
De ha unatkozik, akkor rág. Mindent. :D Ezt úgy előzhetjük meg, hogy játszunk vele és sokat sétálunk azaz futunk. :D

Tehát egy nagyon egészséges kutya, remek családi eb, ám hatalmas energia van benne, szinte robban szétfelé. Tudom ajánlani olyan kezdő kutyásoknak akik futáshoz akarnak társat. Máskülönben csak tapasztalt gazdáknak, mert azt a hatalmas energiát csak úgy tudjuk megzabolázni ha tudjuk mit csinálunk.

2014. január 13., hétfő

Az erdélyi kopó

Itt is van a következő fajta.
Most egy olyan kutyát fogok bemutatni akinek sorsa egybefonódik nemzetünk 20. századi tragédiáival és majdnem ki is halt.
Ez az erdélyi kopó.
Már az ősmagyarok is előszeretettel kopóztak a vadászatokon. Az általuk hozott kopók keveredtek a kelta kopókkal melynek eredménye a pannon kopó lett. Sajna a pannon kopó mára kihalt, utódai ma is köztünk járnak. Ők a magyar vizslák és az erdélyi kopók.
Míg a magyar vizslák sikere töretlen és nemrég már Amerikában is elkezdte hódítását, az erdélyi kopó mai napig a kihalás szélén van.

Az erdélyi kopó a 19. században nagyon elterjedt volt. Majd a 20. század elején elkezdődött a bejegyzési folyamat, de az első világháború ezt megszakította. Majd a két háború között ismét népszerű fajta lett. Ám 1947-ben egy román rendelet szerint mindet ki kellett volna irtani. Hivatalosan azért mert dúvadnak nyilvánították ami veszélyes. Ám én abból kiindulva, hogy ez egyáltalán nem igaz a fajtára mást sejtek. Még pedig azt, hogy ERDÉLYI kopó néven egy ŐSI MAGYAR kutya él, zavarta a lelkivilágukat és élő bizonyítéknak tekintették arra vonatkozóan, hogy Erdély magyar...


Majd csak a hatvanas években jöttek rá Magyarországon, hogy hiányzik ez a fajta a magyar vadászkutyák sorából és elkezdték felkutatni az esetleg még élő példányokat. Erdélyben sikerült ráakadni két példányra. Hiszen voltak olyan lelkes tenyésztők, kutyabarátok akik igyekeztek megmenteni kutyáikat. A két példányt Magyarországba vitték és elkezdődött a fajta újra élesztése. A romániai rendszerváltás után került elő még több a fajtából.

A fajta nagyon alkalmazkodó. Szinte mindenhol megállja a helyét. Magát a fajtát is a Kárpátmedence természeti és földrajzi viszonyai alakították olyanra amilyen most.
Létezik hosszú lábú és rövid lábú erdélyi kopó. A hosszú lábúak a nagytestű vadak vadászatánál volt bevetve és főleg erdős területeken. A rövid lábú bokros vagy sziklás területen és a kisebb testű vadakra használták, sziklás területen zergek vadászatánál volt bevetve.
Színük fekete és vöröses barna, azaz cserszínű. Megengedett kis mértékben a fehér szín, mellényként, mancson és farokvégen.


Jelenleg csak a hosszú lábúak vannak hivatalosan elfogadva. De mai napig vannak tenyésztők akik a rövid lábút tenyésztik és azért küzdenek, hogy az legyen a tizedik hivatalos magyar kutyafajta.
Az erdélyi kopó remek családi kutya. Egy megfelelően szocializált, és sokat sétáltatott eb minden gond nélkül remekül bánik a család minden tagjával. Sokat mozgó családnak ajánlom. Vagy olyan családba ahol legalább egy ember van aki sokat sportol.

Helyzetét az is nehezíti, hogy kevesen ismerik pedig ahogy írtam remek családi kutya. Keveset ugat, csak akkor ha szükséges. Szóval jelez ha idegen jön a házhoz és az neki gyanús. Majd meg is védi az udvart vagy családját. Nagyon bátor és önálló kutya. Sétáltatásakor ne engedjük el a pórázról. Ha rájön az ősi ösztön elkezd üldözni valamit. Tehát ha nem vagyunk teljesen biztosak abban, hogy tökéletesen kiképeztük kutyánkat és minden helyzetben hallgat ránk, akkor csak pórázzal.
Viszont megint kiemelem, ezt a fajtát sétáltatni kell különben feszült lesz esetleg ideges.
Szóval, nagyon-nagyon ajánlom olyan embernek aki szeret futni, sportolni, jól elvan ilyen gazdival akár lakásban tényleg csak nagyon sportos ember mellett, de igazából olyannak ajánlom aki tapasztalt gazdi. Persze ha elhivatottak vagyunk és kitartóak akár kezdők is
Remélem sokaknak felkeltettem az érdeklődését a fajta iránt. Én személy szerint kötelességünknek érzem megmenteni őket. Ők részei a történelmünknek. 

Kis késéssel a leonberger

A hétvégén otthon voltam és nem volt időm bejegyzést írni. De most pótolom, és amint ezt megosztottam már kezdek bele a következőbe. :)
A mostani kutya a leonberger vagy leonbergi. Ezt az óriást a nevéből is látjuk Loenbergben tenyésztették ki. A város lakói úgy gondolták jó ötlet lenne egy olyan kutyát kitenyészteni ami hasonlít a város címerében lévő oroszlánra. Nem tévedtek, mert remek kutyát hoztak össze, ami ma az egyik legrégebbi német kutyafajtának számít. :) Éljen a német precizitás. :)


Tehát a leonbergi városi kutyának mondható. Nem zavarják őket a város zajai. Meg sem hallja a sok autót, dudálást, a zsivajt és minden mást a városból. Ám ez egy hatalmas kutya, lakásban semmiképpen ne tartsuk.
Színe barnás, aranyszín. Az arcuk általában fekete.
Mancsukon úszó hártyák vannak, ennek köszönhetően mentőkutyaként lett hasznosítva, tehát vízpartokon teljesít szolgálatot. Méghozzá olyan jól, hogy Németországban és Olaszországban ez a fajta a leggyakoribb vízi mentő kutya.

Írtam, hogy a város zajai nem hozzák ki a sodrukból. Ezt most kiegészíteném. Egy jól nevelt egészséges leonbergit semmi nem hozzá ki a sodrából. Sétálás közben más kutyák provokálását meg sem hallja. (mert akármilyen nagy attól még néhány neveletlen eb ugathat, a kutyák érdekesmód darabra számolnak és nem méretre, ha van három kisebb kutya és egy gazda simán érezhetik azt, hogy lenyomnak egy rotit is hiszen többen vannak. :D ) A leonbergi viszont tudatában van méretének és nem érdekli a jelentéktelen csöppségek nyöszörgése. :D A gyerekekkel otthon meg végtelenül barátságos. Imádja őket, hagyja, hogy oroszlán szerű sörényét húzzák, hogy ölelgessék, mert ki ne akarna egy élő plüsmacit szorongatni, még azt is hagyja, hogy a kis gyerekek a hátára pattanjanak és lovagoljanak.

Egy szelíd óriás. Hatalmas méretüket és erejüket legtöbbször szeretetük kimutatására használják.
A felnőtt gazdáknak meg minden szavát lesi. Tanulékony, főleg azért mert imádja a családot ahova kerül és a kedvükben akar járni. Másrészt viszont nagyon érzékeny. Tényleg olyan mint egy szelíd sérülékeny lelkű művész gyerek 50 kilós testtel. Ha valami rosszat csinál elég egy hangos határozott parancs és már meg van rémülve, hogy a gazdi mérges. Ám ha tényleg sor kell, hogy kerüljön testi fenyítésre elég a grabancát egy picit megcsípni, megemelni. Több ennél nem kell. Igazából még az is megviseli szegény párát ha nem rá veszekednek hanem éppen egy hangosabb vita van otthon.

Persze a sok pozitív dolog csak akkor valósul meg, ha megfelelően szocializáltuk, ehhez meg sétáltatni kell és az alap dolgokra megtanítani.
A leonbergi ritkán válik agresszívvá. Ha nincs jól szocializálva vagy egyesek túl sok lelki sérülésnek teszik ki akkor lesz vagy nagyon félénk vagy agresszív.
Remek családi kutya, ők azok a fajták akik az egész családhoz kötődnek és nincs kifejezetten egy kiválasztott gazdájuk. Aki egy hatalmas szelíd óriást akarnak aki már a megjelenésével tiszteletet vagy félelmet okoz, ám a valóságban egy gyöngéd lelkű kutyust akarnak jó választás. Akár kezdő kutyásoknak is. Ám lakásba semmiképpen nem ajánlom. Nagy testű kutya, ami azért nem szunyókál annyit, és van mozgásigénye. Ami még szomorú a fajtával kapcsolatban, hogy szegényet nem élnek sokáig. Egy 8 éves leongergi már mondhatni öregnek számít.

A leonbergi nem olcsó kutya. Láttam már 50 ezerért, de ez ritka. általában azért az ára 100 ezer fölött van. Nem ritkán 200 ezer forint.

Nos akkor kezdek bele felé a következőbe. :)

2014. január 9., csütörtök

A golden retriever

A mai kutya fajta amit bemutatok nem más mint a golden retrieverek, hogy miért mondtam azt hogy ismerhetjük őket a filmekről? Azért mert nyugaton, többekközt Amerikában ez a fajta a legkedveltebb, így a családi filmekben hemzsegnek. :)
Nem véletlenül. Ez a fajta a tökéletes családi kedvenc.
Nagyméretű, aranyos ábrázatú kutya. Szőrzete közepesen hosszú, sűrű és selymes. Nevéből adódóan aranyszínű, a kölyköké világosabb, de a fülük színéről meg tudjuk mondani milyenek lesznek nagy korukban.

A fajtát vadászkutyának tenyésztették, Skóciában egész pontosan Loch Ness partján. A vadászatok során az apportírozás volt a feladata. Ez azt jelenti, hogy a zsákmányt amit a vadász lelőtt ők szedték fel és vitték a gazdi lábához. Ez főleg akkor volt hasznos ha kacsára vagy hasonlóra vadásztak és a préda a vízbe hullt. Igen, ennek következtében a goldenek imádnak úszni, és nagyon jól is úsznak.

De van még két tulajdonság amit emiatt szereztek. Az egyik az, hogy nincs szájszaguk. Jól olvasták, a goldeneknek nincs rossz szájszaguk, lényegében nincs nekik semmilyen.
A másik az úgynevezett puha száj. Képesek akár egy tojást is a szájukba venni és vinni, anélkül, hogy annak bármi bántódása esne.
Ez viszont nem azt jelenti, hogy nem szeretnek rágni. Nagyon is szeretnek. Sajnos ez a tulajdonságuk Amerikában a harmadik helyre emelte a kutyaharapások eseteinél.

Persze nem kell megijedni, ez a fajta nagyon barátságos, nem véletlenül az első számú családi kedvenc nyugaton. Remélhetőleg hamarosan nálunk is gyakoribb lesz. Sőt ez csak idő kérdése. :) A harapdálásról meg már egész kiskorában le lehet szoktatni.
A goldenek nagyon engedelmesek, gazdájuk minden parancsát szent írásnak tekintik. :D
Viszont ők is vadászkutyák tehát nagy a mozgásigényük. Jól elvannak lakásban is ha megsétáltatjuk őket. Ez azért is fontos, mert nagyon szeretik a hasukat. Nekik sem szabad túl sok ennivalót adni, mert elhíznak.
Ami gond lehet az nem a fajta jellemében van hanem a testi adottságaiban, mert nagyon hajlamosak különböző betegségekre. Szóval ha a goldenünk úgy viselkedik ahogy addig még nem és gyanús, rögtön vigyük állatorvoshoz.


Örző-védő faladatokra alkalmatlan, hacsak nem olyan helyen lakunk ahol a betörőket riasztja a cukiság és a nyalogatás. :D
Persze ha a golden szeme előtt bántalmazzák a gazdát vagy olyat akihez kötődik védelmezőn lép fel. De egyébként nem agresszív az idegenekkel.
Tehát a goldenek könnyen taníthatóak,  kedves, játékos kutyák, akiket nem árt gyakran sétáltatni, imádja a gyerekeket. Nem véletlen, ők a legjobb választás egy család részére, és bátran vállalhatják tapasztalatlan gazdák.

Magyarországon az áruk 20 és 40 ezer forint között mozog. De az átlagos áruk 25 ezer ha jól láttam.
Igazán remek kutyák, ha még nem volt kutyánk és akarunk egyet, talán a legjobb választás.

Nos, akkor holnap jövök egy újabb fajtával, amit talán kevesebben fognak ismerni. :)

2014. január 8., szerda

A beagle

Nos ahogy a címben láthatjuk ma a beagle-é a főszerep. Eddig adtam a kutyáknak valamilyen becenevet. Nos a beagle a kalandor kis fickó.
A fajta konkrét eredete nem igazán ismert. Legalábbis olvastam már sokféle állítást. Most maradjunk annyiban, hogy a neve francia eredetű, az meg hogy honnan származik most nem lényeg.
Megjelenése elragadó. Tudta például valaki, hogy Snoopy is egy beagle? Pedig bizony az. :)
Kis termetű kutyáról van szó. Színe lehet bicolor és tricolor. Ez azt jelenti, hogy egy beagle szőrzete lehet két színű, vagy három. Ám két egyforma kutyát nem találunk. Mindegyiknek egyedi módon oszlik el a színek aránya. Füle hatalmas, de nem annyira, hogy ez zavarja őt a látásban, vagy hogy belelógjon az ételbe. A füle azért nőtt ilyen nagyra, mert a füle begyűjti a szagokat és ott tartja azokat. Ez segít a beagle-nek emlékezni korábbi szagélményekre. 
Igen, a beagle vadászkutya. Egész pontosan a kopók egyik legősibb fajtája. Sok kopó azért lett tenyésztve, hogy el is fogja a prédát. A beagle ezt a feladatot az emberre hagyja. Az ő feladata az, hogy szagot fogjon, felkutassa a prédát és ugatásával jelezze annak helyét, esetleg kiugrassza azt rejtekhelyéről.
Bizony, és ez okoz némi gondot annak aki beagle-t akar tartani. Hiszen az ilyen típusú vadászatot, azaz a kopózást betiltották a legtöbb európai országban. Így nálunk is, Magyarországon és Ukrajnában is. Ez elég nagy részben megértem, mert néha ezek elég kegyetlenné válnak. Máskülönben viszont ami beagle feladata volt, azt nem látom be miért rossz.

Mindegy a lényeg, már nem szabad. Viszont a kopók megmaradtak, és így beagle is. Minden tulajdonságukkal együtt. Az egyik ilyen az, hogy három különböző hangon ugat és nem is keveset. Vonyít ha éhes, vonyít ha ki akar menni, vonyít még akkor is ha unatkozik. Tehát ha házsártos és csendkedvelő a szomszéd akkor ne vegyünk ilyen kutyát. Főleg ne Beregszászban ahol előszeretettel mérgezik meg a kutyákat azok a barbárok akiknek éppen nem tetszik, hogy a szomszédnak van... Tapasztalat.
A másik fontos tulajdonsága a szaglás. Amint fentebb írtam, még a füle is azt segíti. A szagok megszállottja. Ha volt beagle-je valakinek és elszökött, ne vegye magára, nem azért történt mert elakart menekülni, hanem csak szagot fogott. Vonzzák őket a szagok, az új dolgok. 
Egyesek butának tartják ezt a fajtát. Ez nem igaz, csak nem mindenki tud velük bánni. A beagle nehezen tanítható, a szagok követéséről meg nem lehet leszoktatni. A leghatásosabb módszer a pozitív megerősítés, a simogatás nála nem elég, mikor jutalmazzuk nasit adjunk. Más fegyelmezési módszerekkel a beagle csak makaccsá és konokká válik. Ám ne etessük minden alkalommal amikor kéri. A beagle elég könnyen elhízik, és az elég csúnya látvány.
A mozgásigénye nagy. Ám lehet lakásban tartani, örök gyerek. A lakásban egészen máshogy viselkedik mint az utcán. Ezért gyakran elfelejtik, a beagle NEM öleb. Ő vadászkutya.
Városban csak pórázon sétáltassuk, szaladgálós, szagkövetés ösztönük miatt könnyen autó elé vethetik magukat. De mindenképpen sétáltassuk őket, vigyük emberek és kutyák közzé.
Házőrzésre viszont nem alkalmasak, maximum jelzőkutyának. Jelzik ha idegen jön, ám utána körbe ugrálják és megszaglásszák vidáman.
Ha egy örök gyerek, vidám kutyát akarunk akkor jó választás. Ám csak körülményesen lehet nevelni. Viszont ha nem az a szándékunk, hogy egy olyan kutyánk legyen ami minden parancsot teljesít, hanem csak egy vidám pajtás kell akkor első kutyások is vállalhatják. Amúgy csak tapasztalt gazdiknak ajánlom.

 Személy szerint ajánlani tudom ezt a fajtát. Odahaza Beregszászban még soha nem láttam ebből a fajtából, így árat sem tudok mondani. De biztos vagyok benne drágábban lehet Ukrajnában megszerezni mint magyarban.
A fajta egyébként nagyon egészséges, de az oltások és féregtelenítés, csippeltetés még mindig ajánlott. Sőt az minden fajtánál az, ezekkel magunkat is védjük nem csak kutyánkat.

Nos, holnap természetesen ismét jelentkezem, egy kutyával amit mindenki ismert a tv-ből, és mindenkinek a szívébe tudja lopni magát. :)

2014. január 7., kedd

Németjuhász

Ahogy ígértem jelentkezem a következő kutyafajtával és ez nem más mint a németjuhász. Igyekszem majd korrekt lenni és nem túl dicsérni, de bevallom nekem a németjuhász maga a tökély. Jelenleg is egy Arya nevű németjuhász szuka boldog gazdája vagyok.
Ha tegnap a border collie és az ausztrál juhászt kutyazseninek neveztem, akkor a németjuhászt jogosan nevezhetem a kutyák királyának. 
Megjelenése már is fenséges, tekintélyt parancsoló, a német juhászkutya egy középnagy és erős kutyafajta. Lehet hosszú- és rövid szőrű. Habár a fekete és a barna szín a leginkább meghatározó, a német juhászkutya számos színben és mintában előfordul, de ezek közül nem mindegyik elfogadott az FCI (Fédération Cynologique Internationale - Nemzetközi Kinológiai Szövetség) által. A két színpáros lehet fekete és vörösesbarna, fekete és vörös, fekete és barna, fekete és ezüst, fekete és krémszínű, fekete és sárgásbarna vagy ezüst és barna. Ez azt jelenti, hogy rengeteg színváltozata van. Most nem írom le mindet, és azt hogy hogyan jöttek létre mert az nagyon hosszú lenne. A lényeg, hogy ne lepődjünk meg ha jön egy kutya ami ezüstös színű és úgy néz ki mint egy németjuhász, van ilyen is (ez az ordas nevű színváltozat), de újabban Amerikában hófehér változat is megjelent.
Fülük kezdetben kajla, csak ahogy cseperednek felfelé a fülük kiegyenesedik. Ha strandolni visszük őket, vigyázzunk, hogy ne kerüljön víz a fülükbe. Mivel elég nyílt, könnyen belefolyik ha a kutya feje víz alá kerül, és ez gyulladáshoz is vezethet.

Mivel megjelenésében van némi nemesség és igazán szívós felépítésű egyesek fakaskutyának nevezik. De ez nem igazán helytálló. Igaz Hollandiában próbálkoztak azzal, hogy farkassal tenyészették őket, de a végeredmény megszelídíthetetlen lett. Szóval nem a németjuhász közel sem farkaskutya. (husky sem az, akármennyire hasonlít)
A németjuhász, ahogy a nevében is benne van, egy munkakutya. Méghozzá a legsokoldalúbb. Ez az a munkakutya ami szinte bármelyik kutyák által végzet munkát képes végrehajtani. Szép számmal vannak rendőrkutyák között, kereső kutyák között, mentő és vakvezető kutyák között, őrző-védők között és persze juhászok között is. De még az első kutya filmsztár is egy németjuhász volt. (Rin-tin-tin, még a fekete-fehér filmek világában)


Gondolom kezd világos lenni miért ők a kutyák királyai. Ám még nincs vége a dolognak.
A németjuhászoknak van a kutyavilágban az egyik legerősebb állkapcsa. Azaz az egyik legerősebb harapás az övék. Csak a 
rottweileré erősebb. Ez az egyik ok amiért a rendőrség előszeretettel alkalmazza. Hogy miért nem a rottikat? Azért mert a németjuhász ugyanakkor engedelmeskedik az ilyen helyzetekben is. A rottik szerelmesei ne háborodjanak fel. Egy jól képzett rotti is biztosan engedelmeskedik ilyenkor is, de őket sokkal nehezebb erre kiképezni. Míg a németjuhász természetesnek tartja ezt. 

Mindemellett tökéletes házőrző. A legjobbak közt van. Természetesnek tekinti a család és annak területének védelmét.
Ám ez gondot is okozhat. Ha nem szocializálják őket még egészen kis korukban akkor nagyon nehezen fogjuk tudni megoldani a vendégek fogadását. Szóval ezzel a fajtával is gyakran ki kell mozdulni, meg kell mutatni neki, hogy nem kell mindenkitől félni és emiatt miszlikbe marcangolni. :D
Aki azt hiszi, hogy emiatt egy németjuhász elveszti a vadságát és alkalmasságát a védelmező feladatra az téved. Saját németjuhászom, büszkén állíthatom, megfelelően van szocializálva, egyenesen barátságos az idegenekkel az utcán, ha mi engedünk be embereket a kapun nem bánt, sőt vidáman üdvözli az új arcokat. Ám ha mi nem vagyunk ott bizony ugat. Az utcán sétálva is barátságos, ám a múltkor egy részeg fazon gyanúsan közelített és bizony ez nem tetszett neki. :)
Szóval csak még kiskorában vigyük el sétálni, pár kirándulásra a barátainkkal és egészséges szellemű németjuhászunk lesz. 


A tanítása nem okoz gondot. A colliek és ausztrál juhászok és egyesek meglepetésére az uszkár után ők a legértelmesebbek. Mutatja ezt az is mennyi minden munkát el tud végezni.
Kisebb gyerekekkel remekül kijön, és bár a család minden tagjához kötődik, a németjuhásznak tényleg csak egy gazdája van. Annak akar a kedvében járni igazán.
Inkább tapasztalt gazdáknak ajánlom, de megpróbálkozhat vele olyan is akinek nem volt még kutyája, ám csak abban az esetben ha tényleg oda tud rá figyelni. Máskülönben ez a fajta pillanatok alatt dominánssá válik.
Tág terek nem feltétlenül kellenek, ha rendszeresen van sétáltatva. Viszont ha lakásban van és nincs levezetve az energiája, akkor kőkövön nem marad.

A németjuhász nagyon elterjedt fajta. 20 ezer forinttól akár 70-ig szinte minden árban találhatunk Magyarországon, és minden településen van minimum kettő a fajtából.

Nos mára ennyi volt. Holnap jön ez újabb fajta. Garantálom egy olyan lesz amit a lányok is és fiúk is joggal imádhatnak. :)

Bemutató a tegnapiakról

Most kerestem két videót amiben a tegnap bemutatott két kutyafajtáról bizonyítja mi mindenre meglehet tanítani. Nem volt nehéz találni, a net tele van velük. :)


2014. január 6., hétfő

Border Collie

Üdv. Van két másik blogom. Az egyikben csakis kizárólag az írásaimat teszem közzé, verseket, novellákat stb. A másikban a kerékpárok és a kerékpártúrák kapnak főszerepet.
Ebben a harmadik blogban egy másik szenvedélyem talál majd otthont, a kutyatartás.
Célom, hogy minél szélesebb körben elterjesszem ezt a szenvedélyt. Látom minden nap, hogy mennyire nincs kultúrája a kutyatartásnak. Amit a kutyák és a gazdik is megszenvednek.
Az első lépés amit tenni kell, hogy felelős és jó gazdák legyünk az az, hogy nem hasra ütve veszünk kutyát. Minden kutyafajtának vannak tulajdonságai amit meg kell vizsgálnunk. Például ha nem szeretnénk sokat sétálni, futni stb semmi esetre se vegyünk huskyt, akármennyire is tetszik.
Hogy ebben segítsek kutyafajtákat fogok bemutatni.
Ma a Border Colliet és az Ausztrál juhászkutyát fogom szemügyre venni. Azért választottam most egyszerre kettőt, mert a két fajtát gyakran összekeverik, pedig teljesen más helyről származnak, és van néhány tulajdonságuk amikben teljesen eltérnek egymástól.

Először is a colliek külsejét írnám le, azaz ide másolom a wikiről, mert annál jobban úgy sem tudnám leírni: zepes termetű, intelligens pásztorkutya. Feje elkeskenyedő, szeme sötétbarna,a felemás szemszín csak merlék esetén megengedett. Füle félig lelóg de megengedett az álló és a lelógó fül is. Szőre hosszú, lábai elején és fején rövid. Farka hosszú, vége kicsit felkunkorodó, a hátra feltett farok nem megengedett. Lábai fehérek, pofáján fehér csík, farka végén fehér folt és mellkasán és hasán is fehér szőrzet van. Lábai párhuzamosak, teste izmos és karcsú, szeme kifejező. Sokféle szín elfogadott, legnépszerűbb a fekete-fehér. Kanok marmagassága 49-53 cm, szukáké kicsit alacsonyabb.
Itt egyszerre találhatunk hasonlóságot és hatalmas különbségeket. Az ausztrál juhászkutyák, röviden becézve oszik küllemre hasonlítanak, három eltérés figyelhető csak meg. Először is a színük, ami néha azért becsapós. Az oszik nagyon sokféle színben előfordulnak. Barna, barna-fehér, fekete-fehér, fehér, de nagyon gyakori mikor mind egyszerre. A második különbség a szemük. Ez is rengeteg színváltozatban létezik, vannak kék szeműek, barna vagy fekete, néha egyik szemük más színű mint a másik, de olyan is van mikor egy szemen belül eltérő színek jelennek meg. A harmadik eltérés ami a leglátványosabb és legbiztosabb pont, az osziknak nagyon rövid farkuk van. Szinte nincs is.

A border collie a kutyazseni. Rengeteg összehasonlítást végeztek, versenyeken, kutya kiképzőket kérdeztek meg és mindenütt a Colliek vitték az első helyett. Utánuk a németjuhász és az uszkár jött. Ám volt egy fajta ami nem elégedett meg a második és harmadik hellyel, és kihívója lett a collienak és ez az oszi.
Mindkét fajta juhász kutya. Az egyiknek az őshazája Skócia (collie) a másiknak Baszk föld. A tenyésztésük célja miatt mind a két fajta igényli a tágas teret és sok mozgást. Ám míg a collie hatalmas tudását felhasználva sokszor dacol a gazdájával az oszik rettenetesen szófogadóak. Tehát a collieknak nagyobb odafigyelés kell. Viszont rengeteg mindent meg lehet nekik tanítani ha ügyesek vagyunk. 
Egyik fajtát sem ajánlom otthonülős típusú embernek. Ám ha kevesebb az időnk a kutyánkra akkor az oszi a megfelelő választás a kettő közül. Ha viszont az a célunk, hogy szinte mindent meg tudjunk tanítani kutyánknak kellő odafigyeléssel akkor a collie-t ajánlom. Láttam olyan videót ahol egy collie-t szorozni is megtanították.
Ám ha a lustálkodáshoz kell egy társ, egyiket sem ajánlom. Továbbá a collie-t tapasztalt kutyatartónak javaslom aki tudja, hogyan bánjon egy kutyával. Egy kezdőnek meg az asztrál juhászkutyát, garantálom, hogy szerelmes lesz a kedvencébe. :)
Viszont házőrzésre nem alkalmasak. Legalábbis legtöbb esetben.


A border collie-k Magyarországon 30 és 40 ezer forint áron kaphatóak. Az ausztrál juhászkutya sajnos vagy nem sajnos még elég ismeretlen fajta Magyarországon és csak kevesen tenyésztik. Ők meg nagyon óvatosak, nem szeretnék ha tenyésztők kezébe kerülnének, azaz hobbi tenyésztők kezébe, akiket nem szeretnék megszólni mert nem mind csinálja rosszul amit csinál, de vannak példák mikor kárt okoznak, plusz ők néha rontják a hivatalos tenyésztők üzletét. Egy szó mint száz, ez a fajta nagyon ritka, és 150-200 ezer forint között mozog az áruk.

Köszi a figyelmet. Hamarosan jövök a következő fajtával. :)