2014. április 13., vasárnap

Az angol bulldog

Ma két kutyát is be fogok mutatni. Ennek egyik oka, hogy ritkábban jelentkezem mostanában. :)
Így gondoltam legyen egy dupla adag.
Nos lássuk is akkor, az angol bulldogot.

Ennek a kutyának a kitenyésztése nem vezethető vissza túl messzire. Legalábbis szerintem. Hiszen voltak bulldogok régebben is, de a mai angol bulldog sok változáson átesett, karrier szerepe is más lett.
A legközelebbi rokona, ami szintén Angliában élt, marha tartóknál volt tartva mint munka kutya. Feladatuk roppant veszélyes volt. Megvadult bikákat kellett hatástalanítania, majd az akkoriban még legális állat viadalokon voltak kiemelt szerepűek. Ám az iparosodással a bikáknál már nem volt szerepük, az állatviadalokba lassan új kutya sztárok törtek be, majd be is tiltották az állatviadalokat.

Az angol bulldog majdnem ki is halt. Majd jött pár ember aki nagy rajongója volt a fajtának, és elkezdték azt a tenyésztési folyamatot, aminek az volt a célja, hogy lényegében házi kedvencé varázsolják a fajtát. Ennek köszönhető a mai angol bulldog formája és jelleme.
Mérete kisebb lett, orra tömzsibb. Igen, arra hajtottak, hogy a fajta különös vonásait míg jobban kiemeljék. Néha egy-két tenyésztő túlzásba eset, és szegény kutyák életét szomorították, de többnyire jó munkát végeztek, mert a fajta újjá született, és nagy kedvenc lett. Orrnyílásuk elég szűk, ezért gyakran a szájukon vesznek levegőt, emiatt viszont, khmmm... :D gyakran eregetnek galambokat. :D Séta közben meg szokásuk furcsa hangokat kiadni. Komikus jószágok. :)
Az angol bulldog vidám természetű, humorérzéke igencsak fejlett. :) Remekül kijön a gyerekekkel és nem igényel túl sok mozgást. Nagyon nyugis kutya. Ám makacsak is, nem mindenki tudja tanítani őket, de ha tudjuk mit csinálunk, nem lesz sok gondunk, mert általában elég a határozott hangvétel.
Barátkozós típus, és öreg korukra is megőrzik a játékosságukat.

Lakásban arra kell felkészülni, hogy mikor megrázzák a fejüket a nyál szanaszét fröcsög. :D
Amire még oda kell figyelni az az, hogy a bőrének gyűrődései között néha meg kell tisztítani, mert az izzadság oda gyűlhet, és hosszú távon gyulladást okozhat.
Az úszást se erőltessük, zömök testük és rövid lábuk miatt nem igazán tudnak úszni.
Mivel nem egy izgága típus, akár kezdők is vállalhatják, de azért ne vegyék félvállról a nevelésüket.

A sétálást nézve elég ha csak néha levisszük, ingerek azért őket is kell, hogy érjék, ám nem mondanám, hogy sok rohangálást látunk majd tőlük. :)

Az ára kb. 50 ezer forintnál van. Igazából erre sok infót nem találtam.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése