2014. február 3., hétfő

A keverék kutyák

Nagyon is helyénvalónak tartom, hogy szót ejtsek a keverék kutyákról. Főleg azután, hogy már írtam a beregszászi kóbor ebekről. Hiszen ők többségében keverék kutyák. Igaz pl.: a kilencvenes években rettentő divatos volt a németjuhász, még jobban mint most. Ám akkor ők valahogy úgy voltak mint a huskyk most. Csak nagyon kevesen tudtak velük bánni. Nem tudom miért, de az emberek nem tanultak a dologból, egy viszonylag jól tanítható engedelmes kutyát sem tudtak rendesen tartani (németjuhász) erre váltottak a huskyra amikhez meg rengeteg türelem, mozgás és tapasztalat kell... Szóval a kilencvenes években sok németjuhász került utcára, mert gazdájuk képtelen volt megnevelni és mikor megnőtt elkergette vagy hasonló. Mai napig felfedezhető az utcán lévő kóbor ebek sokaságán a németjuhász rokonság.

A korcsok, ahogy nevezik általában a keverékeket semmivel nem rosszabb társak a fajtisztáknál. Vannak persze hátrányai ám előnyei is.
Először is gondoljunk bele. Nem egy fajkutyát hoztak úgy össze, hogy tudatosan pároztattak ilyen olyan kutyákat, hogy végül kapjanak egy új fajtát. Ilyen mondjuk a leonberger. Tehát ha mára már fajtán belül tenyésztik őket, kezdetben bizony korcsok voltak.
A keverék ebek szinte mindegyike nagyon szereti a családját. Rettentő kedvesek és barátkozók. Szóval igazi kis aranypofák. Így ha egy kedves társra vágyunk minden további nélkül szerepelhet a listán egy keverék a választásnál.

Ami még mellettük szól az az hogy egészségesebbek a fajkutyáknál. A fajkutyák tenyésztői értelemszerűen a fajtán belül tenyésztenek, és előfordul a belterjesség. A keverék kutyáknál ennek az esélye jóval alacsonyabb.
Továbbá nagyon sokukat könnyű tanítani.
Az egyetlen hibájuk igazából, hogy nem tudjuk előre, hogy milyen fajta jellemzőket fognak hordozni. De ha időt szánunk rá akkor nevelése közben minden kiderül. :D
A keverék kutyák tehát kicsit sem kevesebbek, csak nem tudjuk előre megmondani milyenek is lesznek valójában, mit örökölhettek szüleiktől és mit nem.

Sok helyen egyébként már vannak versenyek és kutya kiállítások külön keverékeknek és ez dicséretes.
Ha valakinek ilyen kutyája van semmiképpen ne kezelje úgy mint egy alantas lényt. Sokszor van az, hogy mert keverék kutyája van valakinek, nem úgy foglalkozik vele mint ahogy egy kutyával kéne. Vagy éppen egyenesen szégyenli. De nem kell, hiszen ellenállóbb kutyája van sok más fajtánál, és biztos lehet benne, hogy nem nehéz tanítani. A rengeteg szeretet ami árad belőlük meg felbecsülhetetlen.
Olyan kutyásoknak ajánlom akik szeretik a váratlant és ismeretlent. :D Hiszen nem tudjuk előre milyen lesz kutyánk. Úgy gondolom ezeket a fajtákat is sétáltatni kell, de ha törődünk velük annyira ragaszkodni kezdenek hozzánk, hogy alig lesz dolgunk a nevelésével és igazi rajongást kapunk. :)

A skála.

Itt teljesen értelmetlen a skála. Hiszen nem tudjuk milyen fokon fog égni a kutyában a mozgáshiány. Legalábbis először. Az első pár napban ez kiderül számunkra. Ha sokat rosszalkodik és szaladgál akkor sokat kell sétáltatni, ha nyugis és odabújós cukorfalat akkor elég csak néha sétáltatni.

Az áráról sem érdemes sokat írni. Vannak keverék kutyák amiknek valamelyik szülő fajkutya, ilyenkor fizetni kell valamennyit. De általában nagyon olcsón hozzájuk lehet jutni.
Bár a legegészségesebb kutyák közzé tartoznak, azért ők sincsenek vasból. :) Tehát oltás és féregtelenítés az kell.

Tehát akinek ilyen kutyája van, kezdjen el törődni vele ha eddig nem tette. És akár kezdő kutyásoknak is tudom ajánlani őket. Meghálálják a szeretetet. :)

2014. február 1., szombat

A kutyák hatása a kisgyerekekre

"A kutyák hatása a kisgyermekekre

kutya_es_gyerek3Sokan féltik kisgyermeküket a kutyáktól, mondván, hogy nem bíznak bennük, rengeteg betegséget terjesztenek, és még sorolhatnám. Ebben a cikkben leírjuk, hogy milyen hatással rendelkeznek a kutyusok a gyermekekre nézve.
A kutyák a tévhitekkel ellentétben rengeteg pozitív hatást gyakorolnak gazdáikra és a velük együtt nevelkedő gyerekekre egyaránt. A hatás meglátszódik az érzelmileg-, testileg sérült gyermekeknél is.
A világ megismerése
A kutyával nevelkedő gyermekek hamarabb tapasztalják meg a világ dolgait, például azt, hogy a világ nem csak körülöttük forog, hogy az állat nélkülük nem tudja ellátni magát, ehhez szükség van a gyerek segítségére. Rengeteget tanulhatnak a kutyák gesztusaiból. Kutatások megállapították, hogy a gyermekkorukban gazdiként nevelkedők magasabb empátiás képességekkel rendelkeznek, nagyobb felelősségtudattal. A gyermek a kutya gondozásával ugyanis megismerkedik az önfegyelemmel, a sorrendiség fontosságával.
Kapcsolatok
kutya_es_gyerek2A kutyával kialakított kapcsolat gyermekeknél sokat segít a későbbiekben is. Kortársaival könnyebben tud kialakítani ugyanis kapcsolatokat, elősegíti a viselkedésének alkalmazkodását a többiekhez.  A kutyát tartó gyermekeknek alacsonyabb a szorongás szintjük, mint a kutyát nélkülöző társaiknak. Kutatások szerint a kutyát tartó 8-13 éves korú gyerekeket gyakrabban látogatják barátaik.
Egészség
Sokszor lehet azt hallani, hogy a kutya számos kórokozót hordoz és ez veszélyes. A tények azonban azok, hogy a kutyák általában olyan baktériumflórával rendelkeznek, melyre a gyerekek könnyen elkészülnek, reagálnak. Ezek a kórokozók sokkal kisebb veszélyt jelentenek, mint például az óvodába, iskolába járó testvérek által haza hordott idegen kórokozók. Ha a gyerekek a kutya mellett nőnek fel, sokkal erősebb lesz az immunrendszerük is.
A kutya simogatása, ölelgetése a kutatások szerint csökkenti a vérnyomást, endorfinokat termel, és fájdalomcsökkentő hatással jár. Az endorfinokat boldogsághormonként ismerik sokan, tehát mindenképp kiváló hatást gyakorol a gyermekekre. Nem utolsó sorban a kutyával sétáló gyermekek nagyobb figyelmet kapnak a járókelőktől, így csökken a balesetveszély is.
Játék
kutya_es_gyerekMivel a kutya hatalmas biztonságérzetet teremt a gyermekek számára, ezáltal növeli a szabadságérzetet. Ez pedig ahhoz vezet, hogy a gyermekek aktívabbak lesznek, sokkal szívesebben próbálnak ki új játékokat, bátrabban barátkoznak.
Összességében megállapíthatjuk, hogy a kutyákat manapság inkább nevezhetjük tárállatnak, mint háziállatnak. Rengeteg jótékony hatással rendelkeznek mind a gyermekekre, mind pedig a felnőttekre nézve. Kutatások alapján kijelenthetjük, hogy néha még magasabb szintű kapcsolat alakul ki kutya és ember között, mint két ember között, nem véletlenül lehet hallani sokszor, hogy a kutya az ember legjobb barátja.
Szerző: Bohács Ádám
forrás: agraroldal.hu"

A cikket innen másoltam ki és osztottam meg veletek: http://felelosszulokiskolaja.hu/index.php/2013/11/23/a-kutyak-hatasa-a-kisgyermekekre/ 

Annyival egészíteném ki, hogy ahhoz, hogy gyermekünk helyesen nevelkedjen kutyánk mellett az is fontos, hogy mi is helyesen neveljük kutyánkat, és ahogy látjuk, azzal mindenki csak jól jár. :)